Rendezvényszervezés, műsorszervezés, műsorok, koncertek szervezése, előadók, művészek és hostessek közvetítése
 
Műsoraink
Erotikus műsorok Modellek Címlaplányok Egzotikus műsorok Humoristák
 

Jelenleg nincs megrendelésre váró műsor!


KOÓS JÁNOS

Koós János zenei pályafutását az Országos Pénzügyőr Zenekar tagjaként kezdte 1957-1960 között.

Énekes és színész is egyben, aki pályáját később paródiákkal folytatta, s a Kamara Varieté tagjaként dolgozott 1960 után. Énekesként első sikereit táncdalfesztiválokon indulva aratta, amelyek közül hármat megnyert, s 1966-ban a legjobb énekes díját is megkapta. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt (Oroszlán ugrani készül, Bűbájosak, A gyilkos a házban van).

1982-től 1985-ig a Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva később számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készítettek és mutattak be, amelyek lemezkiadásra is kerültek. Sikeres duójukhoz Kovács Kati is csatlakozott, amelynek eredményeként 1996-ban megjelent a Próbálj meg lazítani című album. A kabaré és a paródia műfaját követően énekesi pályafutása a mulatós nóták kategóriában folytatódott, sorozatban jelentek meg lemezei és műsoros kazettái a kilencvenes évek során.

1999-től az RTL-Klubban kéthetente jelentkezett Koóstoló című műsorával egészen 2000 tavaszáig.

2002 január 20-ától pedig a Magyar Televízióban jelentkezett havonta egy vasárnapon a Koós Klub című műsorával.

Műsorai:

1. Koós János és Dékány Sarolta

2. Koós János és Koós Réka

3. Koós János, Dékány Sarolta és Koós Réka (musicalekkel színesített műsor)


Műsorrendelés: 06 70/244-10-00, 06 70/271-40-00
info@tician.hu

 
Kiemelt ajánlatok
Hostess Erotikus műsor Chippendale show Sztárok Táncos
A tician.hu oldalon ajánlatokat kérhet legénybúcsú, illetve leánybúcsú szervezésére, erotikus műsorok bemutatására, férfi sztriptíz és női sztriptíz előadásra