Rendezvényszervezés, műsorszervezés, műsorok, koncertek szervezése, előadók, művészek és hostessek közvetítése
 
Műsoraink
Erotikus műsorok Modellek Címlaplányok Egzotikus műsorok Humoristák
 

Jelenleg nincs megrendelésre váró műsor!


KOVÁCS KATI

Énekes- és színésznő.

ovács Kati élete első húsz évét Egerben töltötte. Pályafutása során sok szép dalban emlékezik vissza erre az időszakra. Középiskolás korában kezdett ismerkedni a zenével. A gimnázium amatőr zenekarával gyakorolt Little Richard dalokat énekelve. Mivel akkoriban főleg a jazz érdekelte, ezért otthon Ella Fitzgerald előadásmódját próbálta utánozni, de szívesen hallgatta Maria Callast, vagy Louis Armstrongot is. Aztán eljött az 1965-ös esztendő, amikor egész Magyarország előtt ismertté vált. Ugyanis abban az évben ő volt az év hangja, vagyis ő nyerte meg az egész országot televízió elé ültető, nagyszabású, ''Ki mit tud? '' elnevezésű vetélkedőt, a mai Megasztár akkori megfelelőjét. Ez a győzelem egész életét meghatározta, hiszen bármerre járt az országban mindenütt felismerték, szeretettel fogadták, hallatlan népszerűségre tett szert, amely a mai napig is tart. A sikerszéria pedig tovább folytatódott. 1966-ban egy újabb megmérettetés következett. Előadóművészi tehetségét mi sem igazolta jobban, mint az, hogy a magyar táncdalfesztiválok történetének első győztese lett, ''Nem leszek a játékszered'' c. óriási sikert arató dalával. Ezt követően még kétszer lett első helyezett, tehát összesen háromszor, ami a nők közül egyedül neki sikerült! 1972-ben az '' Add már, Uram, az esőt!'' c. dallal végzett az élen, amely ismét nagy feltűnést keltett, majd 1981-ben az ''Újra otthon'' c. számmal vitte el a pálmát. Pályája szinte mindvégig töretlen. Rengeteg sláger kötődik nevéhez, amelyek mind a vele egykorú ''tinédzserek'', mind a mai fiatalok körében ismertek. Repertoárját, amely kb. 400 dalból áll, sokan keresik, éneklik, újítják fel, ami számára fontos szakmai elismerést jelent.


Műsorrendelés: 06 70/244-10-00, 06 70/271-40-00
info@tician.hu

 
Kiemelt ajánlatok
Hostess Erotikus műsor Chippendale show Sztárok Táncos
A tician.hu oldalon ajánlatokat kérhet legénybúcsú, illetve leánybúcsú szervezésére, erotikus műsorok bemutatására, férfi sztriptíz és női sztriptíz előadásra