Rendezvényszervezés, műsorszervezés, műsorok, koncertek szervezése, előadók, művészek és hostessek közvetítése
 
Műsoraink
Erotikus műsorok Modellek Címlaplányok Egzotikus műsorok Humoristák
 

Jelenleg nincs megrendelésre váró műsor!


PAYER ANDRÁS

Az 1999. Évi eMeRTon életműdíjas Payer András énekes zeneszerző a 60-as évek elejétől komoly részese volt a régi hagyományos tánczenei stílus felfrissítésének.

961-től napjainkig meghatározója a magyar könnyűzenei életnek úgyis mint szerző és úgyis mint előadó. Jóformán az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli dalait. Számtalan dalát vitte sikerre - ha a kronológiát vesszük figyelembe - Németh Lehel, Záray Márta, Vámosi János, Kovács Erzsi, Koós János, Toldy Mária, Sárosi Kati, Zalatnay Cini, Aradszky László, Magay Klementina, kezdeti korszakában Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári, Németh József, Mikes Éva, Komár László. De ne feledjük, hogy a legnagyobb magyar nevettető, Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is Ő írta. A számottevő együttesek közül a 60-as 70-es években az Omega, Illés, Bergendy együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer dalokat, akárcsak napjainkban a legfiatalabb generáció sztár együttesei, mint pl. a Cotton Club Singer’s, valamint a Republic együttes. De ne felejtsük el magát a szerzőt sem, ki saját dalain kívül számtalan meghatározó magyar és világslágert vitt sikerre, csupán mint énekes. Pl. Michel Legrand: Szélmalom, Ullmann Ottó: „Minden jót, Mónika!,” Rod Stewart: Te vagy minden stb. A szerző-énekes ezenkívül számtalan színdarabhoz írt zenét, valamint a legkitűnőbb magyar jazz rock zenészekkel kortárs mai magyar költők verseit is megzenésítette. Napjainkban is igen aktív zenei munkássága, melyet a közelmúltban megjelent számtalan zenei album fémjelez. Ezek közül feltétlen megemlítendő legújabb saját albuma a Minden jót Monica ! című Hungaroton kiadvány. A közeljövőben számtalan nagyobb volumenű feladat foglalkoztatja egy vadonatúj album valamint egy ehhez kapcsolódó koncertsorozat megvalósítása. Az új album címe: Minden ember szerelmes lesz 1x, melyben eddig még magyarra nem fordított világsikereket énekel a saját dalain kívül. A Magyar Köztársaság Elnöke Payer Andrásnak, érdemes és eredményes munkássága elismerseként, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta. (Bp. 2004. március 15.)


Műsorrendelés: 06 70/244-10-00, 06 70/271-40-00
info@tician.hu

 
Kiemelt ajánlatok
Hostess Erotikus műsor Chippendale show Sztárok Táncos
A tician.hu oldalon ajánlatokat kérhet legénybúcsú, illetve leánybúcsú szervezésére, erotikus műsorok bemutatására, férfi sztriptíz és női sztriptíz előadásra