Rendezvényszervezés, műsorszervezés, műsorok, koncertek szervezése, előadók, művészek és hostessek közvetítése
 
Műsoraink
Erotikus műsorok Modellek Címlaplányok Egzotikus műsorok Humoristák
 

Jelenleg nincs megrendelésre váró műsor!


INFLAGRANTI

Az együttest két barát alakította. Jelesül Karlovits Zsolt és Fenyvesi Attila.

997-ben egy nagy álmokkal, és reményekkel teli fiatalember besétált a Zeneakadémia előterébe és kihelyezett egy felhívást: „Zenei produkcióhoz kreatív zenésztársat keresek”. Az abban az évben kürt szakon diplomázó Attila, olvasva a hirdetést, úgy döntött felhívja a kiírt telefonszámot, hiszen egy amatőr, hobbyként működő rock zenekar énekeseként ő is effajta ambíciókat dédelgetett. A megismerkedés nehézségein túlesve könnyen jöttek az első lépések, hiszen Zsolt már rendelkezett a kellő zenekar alapítási, Attila pedig a zenei tapasztalattal amellyel elkezdődhetett a munka. 1999-ben Karlo előző zenekara a „Mondd te Carlo” még érvényben lévő előszerződése, amely a BMG kiadóhoz kötötte a vadonatúj formációt, és ez bizonyos mértékig meghatározta az elkészülendő lemez stílusát. Bár ennél a kiadónál nem sikerült újabb kislemezt megjelentetni, a féléves szerződés lejárta után a Bármit megtennék c. album kész anyagával házalva már könnyebb volt új partnert találni. 2000-ben az EMI-al kötött szerződés már öt évre szólt, és innentől kezdve elkezdődhetett az igazi kemény munka. Az időszak többnyire dominánsan a német piac által meghatározott ízlésvilága, és a Magyarországon tevékenykedő lemezcégek hegemón uralma populárisra sikeredett alaphangot adott az első albumhoz, amely nagyon sok lemondás, sikertelenség, és áldozat árán, de legalább saját kútfőből készült el. A hangszerelések, a zenék, a dalszövegek, a stúdiómunkálatok már a legelejétől kezdve kizárólag két ember keze munkája volt, ami így, ebben a formában ritka jelenség a magyar zenei szakmában.


Műsorrendelés: 06 70/244-10-00, 06 70/271-40-00
info@tician.hu

 
Kiemelt ajánlatok
Hostess Erotikus műsor Chippendale show Sztárok Táncos
A tician.hu oldalon ajánlatokat kérhet legénybúcsú, illetve leánybúcsú szervezésére, erotikus műsorok bemutatására, férfi sztriptíz és női sztriptíz előadásra